Két napos műhelymunka a jóléti intézkedések szerepéről és az üzleti modellek átalakításának lehetőségeiről, a másfélfokos életmód eléréséért.
2023. június 20-án és 21-én kétnapos szakértői műhelymunkát tartott a GreenDependent Intézet EU Másfélfokos életmód projektje keretében. Az első nap témája a szociális és jóléti ellátórendszereket érintő intézkedések szerepéről szólt, a második pedig a jelenlegi üzleti modellek átalakításának igényét vette fókuszba. A meghívott szakértőkkel közösen mind a két nap 6-6 témakört jártunk körül.
A jóléti intézkedések kapcsán a munkaidő-csökkentés, a garantált munkahelyek, az egyetemes alapszolgáltatások, a legkevésbé energiahatékony épületek felújítása, az ingyenes tömegközlekedés és a jövedelmi plafonok voltak a központban.
Az üzleti modellek átalakításának témájában a fogyasztói lehetőségek korlátozása államilag, illetve önkéntesen a cégek által, az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást eredményező döntések állami támogatása, a nem pénzügyi célokon alapuló vállalati kultúra támogatása, a természeti erőforrásokra és a környezetszennyezésre kivetett magasabb adók, és a kizárólag alacsony szén-dioxid-kibocsátású termékek és szolgáltatások közbeszerzése voltak a fő témakörök.
A júniusi műhelyek érdekessége, hogy ún. Delphi módszertannal valósultak meg: ez egy interaktivitásra épülő folyamat, ami az összetett szakértői döntéshozatalt segíti elő. Lényege, hogy már a személyes műhelymunka előtt minden szakértő kitöltött egy rövid online kérdőívet az említett 6 fő téma kívánatosságához és megvalósíthatóságához kötődően. Ezt követte a személyes találkozó, ahol a délelőtt folyamán a szakértők két fókuszcsoportban vitattak meg 3-3 témát, érveket és ellenérveket fogalmaztak meg, majd a két csoport bemutatta egymásnak, milyen következtetésekre jutottak. Ezt követően mindannyian ismételten kitöltöttek egy online kérdőívet, hogy az esetleges véleményváltozások nyomon követhetőek legyenek. Ebéd után újra kiscsoportokban folytatódott a beszélgetést, ahol már tágabban értelmezve a témaköröket, az adott javasolt intézkedéseket akadályozó és ösztönző tényezők kerültek a fókuszba, majd egy plenáris beszámolóval és reflektáló körrel zárult a nap. A módszer lezárásaként a személyes műhely utáni héten a szakértők ismét kitöltöttek egy online kérdőívet, amit az elemzés során összehasonlítunk majd a korábbi kitöltések eredményeivel.
Az "EU Másfélfokos életmód: a másfélfokos életmód elterjesztését előmozdító közpolitikák és eszközök" c. projekt keretében 2023 nyarán a magyarhoz hasonlóan szakértői Delphi műhelyeket tartanak még négy európai partnerországban (Németország, Lettország, Spanyolország, Svédország).
A rendezvényt a MEMO Mesterek és Módszertanok Házának elegáns dísztermében tartottuk, résztvevőink nagy örömére. A helyi, szezonális és húsmentes finomságokat ezúttal is a Fourbites biztosította, és persze a tortázás sem maradt el most sem.
A GreenDependent a megszokott módon kiszámolja a műhelymunka karbon-lábnyomát, azt pedig őshonos gyümölcsfákkal kompenzálja majd.
A rendezvényen számos magyar szervezet szakértői képviseltették magukat:
Szociális és jóléti ellátó rendszerek | Üzleti modellek |
---|---|
|
|
A műhelyekről készült kisfilm alább tekinthető meg.
Szőllőssy Anita, GreenDependent Intézet
Fotók: Todoroff Lázár, GreenDependent ©